Nehezen hihető, de az elektromos autózásnak már majdnem 200 éves történelme van. Ha visszautazhatnál az időben a saját szemeddel láthatnád, hogy az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején az amerikai utakon közlekedő autók közül minden harmadik elektromos. De mi lett velük? Miért tűntek el? És mi az a villanydelejes forgony? Kiderül a cikkből.
A villanydelejes forgony
Húsz évvel magyar forradalom és szabadságharc kitörése előtt Jedlik Ányos megalkotta a villanydelejes forgonyt, ami a szakértők szerint az első elektromos autónak tekinthető. Pechére nem szabadalmaztatta, így hiába találta fel, mégis Thomas Parkert tekintjük az elektromos autózás atyjának. Ő - 1880 környéken, Jedlik Ányos után majdnem 50 évvel - építette meg az első olyan elektromos autót, ami nem egy prototípus volt, hanem már valóban alkalmas volt autózásra.
De miért nem terjedtek el az elektromos autók?
Hogy mennyire népszerűek voltak az elektromos autók, azt jól érzékelteti, hogy amikor Henry Ford megalkotta a híres T-modelljét, a felesége egész egyszerűen nem akart a férje által készített autóval járni mert büdösnek tartotta, furán pöfögött és éghető üzemanyaggal ment. Hosszas győzködést követően is sokáig maradt még az elektromos autójánál, aztán idővel lemondott róla, mint sokan mások. A robbanómotoros autók pedig pár év alatt átvették az elektromos autók helyét.
Logikátlannak tűnik, de hihetetlenül észszerű a válasz arra, miért történhetett ez meg: egyszerűen azért, mert abban az időben csak a kiváltságosoknak volt áramuk. Ezért nehéz volt tölteni az autókat. Logikus lett volna, hogy mindenhova bevezetik az áramot és maradnak az elektromos autók, de a bevezetése (és maga az áram is) döbbenetesen drága volt akkoriban.
Sokkal kevesebbe került a benzin és sokkal jobban megérte benzinkutakat építeni. Mivel egyre több benzinkút volt az emberek átszoktak a robbanómotoros autókra, egy idő múlva pedig a folyamat visszafordíthatatlanná vált és az elektromos autók eltűntek.
Egyszerűbbek és nem feltétlen kell hozzájuk olaj
Pedig az elektromos autók halkak, környezetkímélőbbek, egyszerűbbek, és nincs szükségük motorolajra, mivel nincs hagyományos belső égésű motorjuk, a mozgó alkatrészek pedig nem surlódnak hisz légüres térben mozognak. Egy teljesen elektromos autóban nincs turbó és váltómű sem, ezért az olajcserével sem kell többé foglalkodnod.
A plug-in hibridek (és hibridek) esete más azok a típusok hagyományos karbantartást igényelnek, mivel még mindig belső égésű motorral és elektromos motorral kombinálva használjuk őket. Ezért szükséges hozzájuk olaj is, amit beszerezhetsz nálunk, kattints, ha éppen szükséged van rá: https://www.favorit.hu/
Címkék
Figyelmedbe ajánljuk
Hírek
Kiváló motorolaj és kenőanyag lelőhelyek Szegeden és környékén
A „napfény városában”, azaz Szegeden élsz? A Tisza-parti település pezsgő kulturális életéről, a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb egyeteméről, valamint sikeres sportolóiról is híres, a férfi kézilabdacsapat idén például bajnoki címet ünnepelhetett, de a kajak-kenu szakosztály is aranyérmek egész sorát szállítja a világversenyekről.
ElolvasomHírek
Midland márka és ami mögötte van - egy 140 éves világcég története
A Favorit mellett a másik kiemelt márkánk a Midland. Itt a svájci minőség mellett a 140 év tapasztalat szolgáltat garanciát arra, hogy minőségi kenőanyag kerül a hűséges négykerekűdbe. Tarts velünk te is egy izgalmas időutazáson, ahol a Midland történelmébe nyersz bepillantást.
ElolvasomHírek
Fekete motorolaj: baj vagy nem?
Szerinted milyen színű a motorolaj? Sokan reflexből vágják rá a választ, hogy sárga, azonban pontosan ők tudnak a leginkább meglepődni, amikor aztán autójukban más színű folyadékot tapasztalnak. Azonban érdemes tudnod, hogy a jó motorolaj néhány 100 kilométer után bizony elszíneződik.
ElolvasomHírek
Így készítsd fel az autódat a tavaszra
Úgy kellene kezdeni a cikket, hogy „a hosszú, kegyetlen tél igénybe vette az autódat és most, hogy hamarosan beköszönt a tavasz ideje újra foglalkoznod vele”. De ez nem igaz, mert idén szinte egyáltalán nem volt tél. Mégis íme 5 olyan dolog, amit mindenképp csinálj meg a kocsidon a „tavaszi felkészítés” jegyében.
ElolvasomHírek
Ez történik az autóddal, ha motorolaj nélkül vezeted
Emlékszel még arra a mesére, amiben a legkisebb királylány azt mondja apjának, az öreg királynak, hogy úgy szereti, mint a sót? Bizonyára gyerekkorodban is hallottad ezt a történetet, melynek tanulsága az, hogy sok dolgot csak akkor értékelünk, amikor már nincsen velünk. Meglepő, de így van a motorolaj esetén is.
ElolvasomHírek
Mit tartogat 2023 az autóiparban? Trendelőrejelzés.
A delphoi jósnőknek is könnyebb dolguk volt amikor egy egy háború kimenetelét jósolták meg, mint nekünk, akik arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtsük mit tartogat nekünk az autóipar 2023-ban? Íme a mi szakmai jóslásaink/tippjeink.
Elolvasom