
Az autód polírozása – bár a végeredmény gyönyörű, szinte újszerű autó – olyan munka, amelyhez szükséged lehet némi rutinra. Főleg azért, mert a mosás, a fényezés, a polírozás után gyakran „elfelejtjük” az autó lámpájának polírozását, pedig fontos, hogy ne csak láss, hanem lássanak is.
Akár meg is bukhat a vizsgán
Ha az autód üvege, a lámpája matt, fátyolos, vagy szemmel is jól láthatóan mély karcok vannak rajta, akkor könnyen előfordulhat az, hogy egyszerűen nem engedik át a műszaki vizsgán mindaddig míg nem polírozod vagy cseréled ki. Mi a megoldás arre?
Figyelj a karcokra, az autódra
Egy kis odafigyeléssel és ápolással a karcok nagy része megelőzhető. Ha belegondolsz, ahogy az autód fényezésébe, úgy az üvegfelületekbe is belecsapódik a kosz, a bogár, ezer ok miatt karcolódhat meg. És erre az egészre még rátesz egy lapáttal az ablaktörlőd, ami – ha nem jól töröl – az üvegen levő apróbb szennyeződéseket, homokszemeket pici kavicsokat használat közben gyakorlatilag napokon keresztül karcolja az üvegedbe.
Ha a szennyeződések be tudnak ágyazódni a fényezésbe, akkor biztosan beágyazódhatnak az ablakokba is. Az autóüveg-polírozással megszabadulhatsz ettől a szennyeződéstől és az üveg is gyönyörű lesz.
Még előrelátóbb vagy, ha az ablakodat kifejezetten az autóablakra való tisztítószerekkel tisztítod. Nyilván sokkal olcsóbb egy vödör vízbe (például) kézmosószert rakni és azzal szivaccsal mosni az ablakot, de nem jó ötlet. Ahogy kaparni, dörzsölni sem sőt, a havat és a jeget is óvatosan távolítsd el.
Az autó lámpái is kitettek mindannak, amit fent felsoroltunk csak őket az UVA és UVB sugárzás is éri, sőt idővel bemattulhatnak (vagy akár belülről párásodhatnak, számtalan oka van annak miért tompulhat a fényük)
Polírozd
Ha egyre rosszabb az üvegfelületek ápolása akkor érdemes políroznod. Maga a polírozás nem bonyolult dolog, ha már egyszer megtetted akkor van rutinod, ha még soha nem csináltál ilyet jó hír, hogy az internet telis tele van szuper tippekkel.
Ha polírozod érdemes „neves” ismert polírozókat, pasztákat, korongokat használnod a tökéletes végeredményért és a könnyű munkáért. Ismerd meg a Zwizzer megoldásait és válaszd a számodra megfelelőt. A Zwizzer polírozó megoldásait országszerte rengeteg üzletben megtalálhatod, ahol szakmai segítséget is nyújtunk.
Címkék
Figyelmedbe ajánljuk
Hírek
Kiváló motorolaj és kenőanyag lelőhelyek Szegeden és környékén
A „napfény városában”, azaz Szegeden élsz? A Tisza-parti település pezsgő kulturális életéről, a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb egyeteméről, valamint sikeres sportolóiról is híres, a férfi kézilabdacsapat idén például bajnoki címet ünnepelhetett, de a kajak-kenu szakosztály is aranyérmek egész sorát szállítja a világversenyekről.
ElolvasomHírek
Midland márka és ami mögötte van - egy 140 éves világcég története
A Favorit mellett a másik kiemelt márkánk a Midland. Itt a svájci minőség mellett a 140 év tapasztalat szolgáltat garanciát arra, hogy minőségi kenőanyag kerül a hűséges négykerekűdbe. Tarts velünk te is egy izgalmas időutazáson, ahol a Midland történelmébe nyersz bepillantást.
ElolvasomHírek
Fekete motorolaj: baj vagy nem?
Szerinted milyen színű a motorolaj? Sokan reflexből vágják rá a választ, hogy sárga, azonban pontosan ők tudnak a leginkább meglepődni, amikor aztán autójukban más színű folyadékot tapasztalnak. Azonban érdemes tudnod, hogy a jó motorolaj néhány 100 kilométer után bizony elszíneződik.
ElolvasomHírek
Így készítsd fel az autódat a tavaszra
Úgy kellene kezdeni a cikket, hogy „a hosszú, kegyetlen tél igénybe vette az autódat és most, hogy hamarosan beköszönt a tavasz ideje újra foglalkoznod vele”. De ez nem igaz, mert idén szinte egyáltalán nem volt tél. Mégis íme 5 olyan dolog, amit mindenképp csinálj meg a kocsidon a „tavaszi felkészítés” jegyében.
ElolvasomHírek
Ez történik az autóddal, ha motorolaj nélkül vezeted
Emlékszel még arra a mesére, amiben a legkisebb királylány azt mondja apjának, az öreg királynak, hogy úgy szereti, mint a sót? Bizonyára gyerekkorodban is hallottad ezt a történetet, melynek tanulsága az, hogy sok dolgot csak akkor értékelünk, amikor már nincsen velünk. Meglepő, de így van a motorolaj esetén is.
ElolvasomHírek
Mit tartogat 2023 az autóiparban? Trendelőrejelzés.
A delphoi jósnőknek is könnyebb dolguk volt amikor egy egy háború kimenetelét jósolták meg, mint nekünk, akik arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtsük mit tartogat nekünk az autóipar 2023-ban? Íme a mi szakmai jóslásaink/tippjeink.
Elolvasom