még 30 000 Ft hiányzik az ingyenes szállításhoz Tovább

Ne felejts el nyári szélvédőmosóra váltani

2020.04.16. / Tippek
Ne felejts el nyári szélvédőmosóra váltani

Sokak számára a tavasz egyet jelent a családi autós kirándulással. A biztonságos utakhoz azonban elengedhetetlen, hogy megfelelően felkészítsd gépjárműved a hosszabb utakra. Ebbe pedig az olyan „apróságok” is beletartoznak, mint a szélvédőmosó folyadék cseréje, téliről nyárira.

De miért is fontos mindez? Alapvetően két fajta ablakmosó létezik, téli és nyári. Azonos mindkettőben, hogy ioncserélt víz hozzáadásával készülnek. Ez azért van így, mert sima víz esetén sosem tudod, hogy milyen kemény, és így könnyen kirakódik a szélvédőn, illetve a csöveken, mely dugulást okoz. 

A két folyadék közül a nyári sokkal hatékonyabban működik meleg időben, mint a téli folyadék. A téli sokkal jobb fagyálló képességgel bír a benne rejlő alkoholnak köszönhetően, erre azonban már nem lesz szükséged (legalábbis az év végéig).

A cserét a nyári gumira való váltással együtt érdemes megejtened, tehát amikor a hőmérséklet tartósan +10 fok fölé emelkedik. Érdemes kispriccelned teljesen a téli folyadékot a csere előtt, a maximális hatékonyság érdekében.

Fontos tudnivaló, hogy nem elég pusztán a sampont és a vizet összekeverned, hanem speciális nyári folyadékot kell megvásárolnod, mivel a téli túlságosan elkenődik, pont a fagyállótartalom miatt, mely nyáron egy zsíros hártyát képez a szélvédőn, és így rontja a látási viszonyokat. Gondolom Te sem akarod kockáztatni családod egészségét egy koszos szélvédő miatt…

A szélvédőmosó folyadék kapcsán a legfontosabb elvárás, hogy oldja a szerves anyagokat, hogy könnyebben tudd a szélvédőre csapódott bogarakat eltávolítani. Legtöbb esetben, sárga narancs, vagy zöld színű (szemben a télivel, ami kék), és direkt szervesanyagoldóval készül, valamint olyan tenzidekkel, melyeknek erősebb a tisztító hatása.

Végezetül megosztok néhány tippet a nyári szélvédőmosó használata kapcsán is. A leghatékonyabb bogároldó hatás elérése érdekében ugyanis többet kell spriccelned, mint a téli esetén. 

Ennek az az oka, hogy hiába bír erős kitinoldó hatással a nyári ablakmosó, de mégsem képes azonnal eltakarítani a szennyeződést, ezért türelmes használat szükséges hozzá. Fontos még, hogy lehetőleg frissen „húzd le” az ablaktörlővel, mivel rászáradt állapotban már közel sem olyan biztos, hogy lejön a szennyeződés.

Az optimális hatás eléréséhez továbbá érdemes lecserélned az ablaktörlő lapátokat is, az autód tavaszi felkészítése során. De ne csupán a külsőségeken változtass, hanem a kocsidban rejlő olajokat és folyadékokat is cseréld le az évszaknak megfelelő anyagokra.

Ebben tudunk segítséget nyújtani, több éves tapasztalatunknak és minőségi termékeinknek köszönhetően. Fordulj hozzánk bizalommal.

Címkék

Figyelmedbe ajánljuk

Hírek

Kiváló motorolaj és kenőanyag lelőhelyek Szegeden és környékén

A „napfény városában”, azaz Szegeden élsz? A Tisza-parti település pezsgő kulturális életéről, a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb egyeteméről, valamint sikeres sportolóiról is híres, a férfi kézilabdacsapat idén például bajnoki címet ünnepelhetett, de a kajak-kenu szakosztály is aranyérmek egész sorát szállítja a világversenyekről.

Elolvasom
Hírek

Midland márka és ami mögötte van - egy 140 éves világcég története

A Favorit mellett a másik kiemelt márkánk a Midland. Itt a svájci minőség mellett a 140 év tapasztalat szolgáltat garanciát arra, hogy minőségi kenőanyag kerül a hűséges négykerekűdbe. Tarts velünk te is egy izgalmas időutazáson, ahol a Midland történelmébe nyersz bepillantást.

Elolvasom
Hírek

Fekete motorolaj: baj vagy nem?

Szerinted milyen színű a motorolaj? Sokan reflexből vágják rá a választ, hogy sárga, azonban pontosan ők tudnak a leginkább meglepődni, amikor aztán autójukban más színű folyadékot tapasztalnak. Azonban érdemes tudnod, hogy a jó motorolaj néhány 100 kilométer után bizony elszíneződik.

Elolvasom
Hírek

Így készítsd fel az autódat a tavaszra

Úgy kellene kezdeni a cikket, hogy „a hosszú, kegyetlen tél igénybe vette az autódat és most, hogy hamarosan beköszönt a tavasz ideje újra foglalkoznod vele”. De ez nem igaz, mert idén szinte egyáltalán nem volt tél. Mégis íme 5 olyan dolog, amit mindenképp csinálj meg a kocsidon a „tavaszi felkészítés” jegyében.

Elolvasom
Hírek

Ez történik az autóddal, ha motorolaj nélkül vezeted

Emlékszel még arra a mesére, amiben a legkisebb királylány azt mondja apjának, az öreg királynak, hogy úgy szereti, mint a sót? Bizonyára gyerekkorodban is hallottad ezt a történetet, melynek tanulsága az, hogy sok dolgot csak akkor értékelünk, amikor már nincsen velünk. Meglepő, de így van a motorolaj esetén is.

Elolvasom
Hírek

Mit tartogat 2023 az autóiparban? Trendelőrejelzés.

A delphoi jósnőknek is könnyebb dolguk volt amikor egy egy háború kimenetelét jósolták meg, mint nekünk, akik arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtsük mit tartogat nekünk az autóipar 2023-ban? Íme a mi szakmai jóslásaink/tippjeink.

Elolvasom
Menü Bezárás
Termékeink Bezárás
Back to Top
Kosár Bezárás
Jelenleg még üres a kosarad.
Összesen